Donald Trump amerikai elnök  kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a memorandumot, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket.

 

A Fehér Házból valamennyi nagy tévétársaság által élőben közvetített beszédében az amerikai elnök ostorozta Irán politikáját és azt fejtegette, hogy a 2015-ben aláírt megállapodást „rosszul tárgyalták”, ezért ha Irán be is tartja a benne foglaltakat, politikája változatlanul veszélyes.

 

Trump utalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök múlt hétfőn mondott beszédére, amelyben az izraeli politikus hírszerzési jelentésekre hivatkozva azzal vádolta meg Iránt, hogy hazudott és változatlanul atomfegyver kifejlesztésén munkálkodik. Bár azóta kiderült, hogy ezek a hírszerzési információk a 2015 előtti helyzetre vonatkoztak, beszédében Donald Trump így fogalmazott: ezek az információk megerősítik, hogy Irán atomfegyverek kifejlesztésére törekszik.

 

 hirdetes_810x300  
Kép: cnn.com

 

Az elnök hangsúlyozta: az Iránnal kötött nukleáris megállapodásnak védelmeznie kellett volna az Egyesült Államokat és szövetségeseit, ehelyett azonban szerinte az egyezmény lehetővé tette, hogy Irán továbbra is uránt dúsíthasson.

 

Ha életben maradna ez az egyezmény, akkor ez fegyverkezési versenyhez vezetne a Közel-Keleten – tette hozzá.

 

A kilépéssel egy időben Washington visszaállítja a korábbi szankciókat Irán ellen, mégpedig – ahogyan Trump fogalmazott: – „a lehető legmagasabb szinten”. Az erőteljes szankciók azonnal életbe lépnek – közölte.      A beszéd után Donald Trump aláírta azt a memorandumot, amely a büntető intézkedésekről rendelkezik.

 

Barack Obama: az egyezmény felmondása komoly hiba

 

Barack Obama, az Egyesült Államok előző elnöke megfontolatlannak és komoly hibának minősítette Donald Trump döntését az iráni atomegyezmény felmondásáról.

 

„Úgy gondolom, hogy komoly hiba a JCPOA (közös átfogó cselekvési terv) kockáztatása anélkül, hogy Irán bármiképpen is megsértette volna a megállapodást”

 

– fogalmazott a kommünikében.

 

There are few issues more important to the security of the United States than the potential spread of nuclear weapons,…

Gepostet von Barack Obama am Dienstag, 8. Mai 2018

 

Brit-francia-német közlemény: sajnálatos és aggályos Trump döntése

 

Sajnálatosnak és aggodalmat keltőnek nevezte kedd este Londonban kiadott közös közleményében a brit miniszterelnök, a francia államfő és a német kancellár, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését az iráni nukleáris fejlesztési programról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodásból.

 

A három ország alig burkolt utalást tett arra is, hogy nem kíván gazdasági szankciókat alkalmazni Irán ellen, és szintén kevéssé leplezett diplomáciai megfogalmazásokkal követeli, hogy Washington tartózkodjék a megállapodás végrehajtását akadályozó lépésektől az iráni egyezményben továbbra is részes országokkal szemben.

 

Theresa May, Emmanuel Macron és Angela Merkel a közös közleményben – amelyet a brit kormányfő londoni hivatala tett közzé – leszögezi, hogy a három európai hatalom változatlanul elkötelezett az egyezmény érvényben tartása mellett, mivel a megállapodás továbbra is fontos a közös biztonsági érdekek szempontjából.

 

Mogherini: az EU elkötelezett a nukleáris egyezmény fenntartása mellett

 

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett – szögezte le kedden Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, sajnálatát fejezve ki Donald Trump amerikai elnök bejelentése miatt, amely szerint az Egyesült Államok felmondja a szerződést.

 

Kép: cnn.com

 

Rövid sajtónyilatkozatában Mogherini arra szólította fel a nemzetközi közösség többi tagját, hogy az Egyesült Államok kilépésének ellenére is őrizzék meg a 2015-ben aláírt többhatalmi egyezményt, az ugyanis kulcsfontosságú a közel-keleti térség, Európa, illetve az egész világ biztonsága szempontjából.

 

MTI

Nyitókép: foxnews.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!