DNS-minták elemzésével ered a Loch Ness-i szörny legendájának nyomába egy nemzetközi kutatócsoport.
Az új-zélandi Otago Egyetem professzora, Neil Gemmell és csapata júniusban látogat el a legendás skóciai tóhoz, a Loch Nesshez, hogy DNS-mintákat gyűjtsön, és azok elemzésével megállapítsa, milyen fajok élnek a vízben.

 

Gemmell egyébként nem hisz a Nessie-ként becézett teremtmény létezésében, de szeretné egy kis kalandra hívni a nagyközönséget és közelebb vinni az emberekhez a tudományt. Nem utolsó sorban pedig a gyermekei kedvében is szeretne járni, akik szerint a szörnyvadászat az eddigi legmenőbb dolog, amelybe édesapjuk belevágott.

 

Nessie legendája a 17. századra vezethető vissza és noha soha senki sem tudta még bizonyítani, hogy látta a teremtményt, az mégis időről időre újra „megjelenik”, és számos internetes álhír is terjed róla. A legmerészebb teóriák egyike, hogy a Loch Ness-i szörny egy hosszú nyakú plezioszaurusz, amely valahogy túlélte a dinoszauruszok kipusztulásának időszakát. Egy másik elmélet szerint egy tokhal vagy egy méretes harcsa él a tóban. Sokak szerint azonban az állítólagos észlelések háttérben csupán a vízen úszó farönkök és az erős szelek állnak.

 

Gemmell szerint amikor az állatok mozognak a vízben, akkor a bőrükről, tollazatukról, pikkelyeikről és vizeletükből apró DNS-töredékek kerülnek a vízbe. A kutatócsoport a tó különböző pontjairól és különböző mélységekből begyűjtött 300 vízmintát fog elemezni. A kiszűrt DNS-mintákon pedig szekvenálást hajtanak végre. A DNS-vizsgálat eredményeit összevetik a már ismert fajok adatbázisával. A végső eredmények az év végére várhatóak.

 hirdetes_810x300  

 

Nem tartom valószínűnek, hogy szörnyre bukkanunk, de mindenképpen szeretném tesztelni az elméletet” – mondta Gemmell, hozzátéve, hogy még ha nem is tudják megerősíteni a teremtmény létezését, a vizsgálat akkor is értékes információkkal fog szolgálni, hiszen kerek képet ad Loch Ness biológiai sokféleségéről, és az esetleges betolakodó fajok jelenlétének mértékéről.

 

MTI

Nyitókép: avilagtitkai.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!