Pongrác
  • HUF: 358.96
  • USD: 1.22
  • 12 °C
  • 16 °C
Friss hírek

Elmarad Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy elmarad a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel június 12-re, Szingapúrba tervezett csúcstalálkozója.

 

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Miután leszögezte, hogy „türelmetlenül várta” a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a „borzasztó dühre és nyílt ellenségességre” hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért – olvasható a levélben – „nem megfelelő” az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.

 

Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is. „Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk” – írta.

 

A levélben Trump így fogalmazott: „úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít”. Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet „csodaszép gesztusnak” nevezett.

 

Ha megváltoztatja véleményét e nagyon fontos találkozóra vonatkozóan, kérem, ne habozzék hívni vagy írni. A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a felvirágzásra és a jólétre. Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben”

 

– zárta levelét az amerikai elnök.

 

Donald Trump és Kim Dzsong Un találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket