Sergio Mattarella olasz államfő Carlo Cottarellit bízta meg hétfő délelőtt azzal, hogy állítson fel szakértői kormányt. A közgazdász elfogadta a megbízatást – közölte az olasz elnöki palota.

 

A 64 éves Cottarelli azt mondta, minél előbb bemutatja az államfőnek a miniszterek névsorát, majd bizalmat kér a parlamentben. Ez már a következő napokban megtörténhet. Első sajtónyilatkozatában Cottarelli két forgatókönyvet vázolt fel; elmondta, hogy a héten ismerteti kormánya programját a parlamentben. Ha bizalmat kap, akkor a szakértői kormány 2018 végéig vezeti Olaszországot és a következő választások 2019 elején lehetnek. Ám ha kormányát leszavazza a törvényhozás, akkor augusztus után ismét általános választást tartanak Olaszországban.

 

Cottarelli világossá tette, hogy nem indul a választáson. Az olasz jog értelmében a kijelölt miniszterelnök ügyvezető kormányfőként vezeti a végrehajtó hatalmat az előrehozott választásokig és az új kormány megalakulásáig, ha kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

 

 hirdetes_400x285  

Carlo Cottarelli hangsúlyozta, hogy az olasz kormányalakítási helyzet feszültséget teremtett a piacokon. Megjegyezte, közgazdászként biztosítja, hogy ennek ellenére az olaszországi gazdaság növekedjen és a költségvetési kiadások ellenőrzés alatt maradjanak. Kijelentette: óvatos pénzügyi politikát biztosít Olaszországnak.

 

A 64 éves Carlo Cottarelli 1988 óta a Nemzetközi Valutalapnál (IMF) dolgozik, ahol több magas tisztséget is betöltött. Szakterülete az adópolitika, valamint a költségvetési kiadások csökkentési politikája. 2013-ban az Enrico Letta vezette balközép kormányban költségvetési revizorként dolgozott, ekkor ragadt rá a „Mister Megszorítás” gúnynév, és sokan ma is így ismerik Olaszországban.

 

A várakozások szerint Cottarelli kormánya nem fog bizalmat kapni a parlamentben. A meghiúsult kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga minél előbbi választásokat sürget, akár már szeptemberben. Felmérések szerint mindkét párt növelheti támogatottságát, az igazi nyertes azonban a Liga vezette jobboldal lehet, amely már márciusban is a legtöbb szavazatot, 37 százalékot kapta. Az új választásokon a jobboldali koalíció akár önállóan is parlamenti többséghez juthat.

 

MTI

Nyitókép: euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!