Mégsem lesz minden állami fenntartású intézményben kötelező a kereszt kifüggesztése Bajorországban, a németországi tartomány kormánya a tiltakozás hatására több területet kivont a kötelezettség hatálya alól – jelentették szerdán német hírportálok.

 

A Keresztényszociális Unió (CSU) által alkotott tartományi kormány tudományos és kulturális ügyekért felelős minisztériumában megerősítették a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap beszámolóját, amely szerint a pénteken életbe lépő kereszt-kihelyezési kötelezettség nem vonatkozik az egyetemekre és főiskolákra, a múzeumokra és a színházakra.

 

Ezekben az állami intézményekben nem kötelező, hanem csak ajánlott a kereszt kifüggesztése június 1-jétől – pontosította a minisztérium a kormány határozatát, miután egyetemi, főiskolai hallgatók, tudósok és művészek is tiltakoztak a kötelezettség ellen.

 

 hirdetes_810x300  

A Süddeutsche Zeitung idézte a tárca egy szóvivőjét, aki kiemelte, hogy ragaszkodnak a kultúra és a művészet szabadságához, és arra számítanak, hogy a két terület intézményei „biztosan együtt tudnak élni” a kötelezettség bevezetése helyett tett ajánlással.

 

A lap egy sor intézmény vezetőjénél érdeklődött arról, hogy miként viszonyulnak a kormány áprilisban hozott határozatához, amely szerint „Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként” az állami szféra valamennyi hivatali épületében el kell helyezni egy keresztet, a bejárat térségében, jól látható helyen. Több intézményvezető jelezte, hogy nem hajlandó végrehajtani a határozatot.

 

Így például Michael Krüger, a Bajor Szépművészeti Akadémia elnöke közölte: „nincsen kifogásunk semmiféle kereszttel szemben, de ott kell kifüggeszteni őket, ahová tartoznak: a templomban”.

 

Európai identitászavar: A feszületek kifüggesztése miatt kritizálja a német baloldal Bajorországot

 

MTI

Nyitókép: DW.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!