Ma délelőtt Marco Rossi vezetőedző és Végh Tibor klubelnök 21 játékost köszöntött a felkészülés kezdetén az öltözőben.

 

A 21-ből 18 játékos részt vett az első edzésen is. Černák, Blackman és Száraz sérülésük miatt még mindig nem edzhetnek együtt társaikkal.

 

A három kapus és 15 mezőnyjátékos között már ott volt a frissen igazol Šimčák és Slančík, valamint a Wolverhampton juniorcsapatából próbajátékra érkező román Carnat is. Az ukrán Tretyakov ma orvosi vizsgálaton vett részt, ezért az edzésen még nem jelent meg. Ljubičić, Šatka, Pačinda és Domonkos szintén csak a következő napokban kapcsolódnak majd be az edzésprogramba.

 

 hirdetes_810x300  

A DAC mai edzésén részt vettek:

Macej, Jedlička, Slančík – Huk, Šimčák, Špiriak, Záhumenský, Koštrna, Kone, Aluku, Herc, Kontár, Vida, Liashenko, Bayo, Divković, Almási, Carnat

 

Hiányzók:

Davis – VB-részvétel a panamai válogatottal

Ljubičić, Šatka, Pačinda, Domonkos – később csatlakoznak

Černák, Blackman, Száraz – sérülés

Tretyakov – orvosi vizsgálat

 

fcdac.sk

 

Új és régiúj arcok

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DAC az elmúlt napokban két új igazolást mutatott be Milan Šimčák és Maksym Tretyakov személyében. Ma érkezett a hír, hogy a Sároseperjes fiatal kapusát, Adrián Slančíkot is leigazolták – három éves szerződést kötött a sárga-kékekkel.

 

forrás: fcdac.sk

 

„Nagyon boldog vagyok. Érdekesnek találtam a DAC ajánlatát, tetszett a klub hozzáállása a tárgyalások során. Beszélgettem a kapusedzővel is, és úgy érzem, nagy lehetőség áll előttem a fejlődésre, hiszen Dunaszerdahelyen minden feltétel adott ehhez. Egyúttal nagy kihívás előtt állok, hogy a jövőben megküzdjek az egyes számú kapusposztért”

 

szögezte le az utánpótlás-válogatott kapus.

 

A hírek szerint Dominik Špiriak és Domonkos Kristóf is visszatér a Komáromi FC-nél töltött kölcsönjátékból, ahol a kiesőzónából az előkelő 6. helyre segítették a lila-fehéreket.

 

Adrián Slančík – szlovák, Tatran Prešov, szül. 1999. július 22.

Milan Šimčák – szlovák, Michalovce, szül. 1995. augusztus 23.

Maksym Tretyakov – ukrán, Černomorec Odesa, szül. 1996. március 6.

Nicolae Carnat – román, Wolverhampton Wanderers U23 (próbajáték), szül. 1998. április 8.

Špiriak és Domonkos (KFC Komárno – kölcsönjáték után)

 

A távozók

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, távozott Dunaszerdahelyről Kalmár Zsolt, aki az RB Leipzig csapatából volt itt kölcsönjátékon, Simon Pambou-nak, Zsivkovicsnak és Kwinnek pedig letelt a szerződése a csallóközi klubbal. A jelek szerint a viselkedése miatt az A-csapatból kikerülő Lukáš Čmelík próbajátékon van az ukrán Vorskla Poltavánál, és ugyancsak új csapatot keres magának Mervó Bence és Matej Slávik.

 

A nyári felkészülés programja:

2018. június 15.: a felkészülés kezdete

2018. június 20., 17:00 ó: DAC – 1. SC Znojmo (cseh 2. liga), MOL Akadémia

2018. június 21. – 28.: ausztriai edzőtáborozás (St. Pölten), két előkészületi mérkőzéssel

2018. június 23., 17:00 ó: FC Blau-Weiss Linz (osztrák 2. liga) – DAC, Ausztria

2018. június 26., 18:00 ó: DAC – Videoton Székesfehérvár (magyar 1. liga), Ausztria

2018. június 30., 19:00 ó: DAC – Ferencváros Budapest (magyar 1. liga), MOL Aréna

2018. július 5.: az ellenfél és a helyszín egyelőre nem ismert

 

Körkép.sk, fcdac.sk

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!