A smeres pártelnök és parlamenti képviselő folytatja a Soros-retorikát. A TASR szlovák hírügynökség online tévés csatornájának nyilatkozva elmondta, hogy ősszel olyan törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé, amely előírná a nonprofit szervezeteknek, hogy tegyék közzé rendelkezésre álló forrásaik származását, különösen, ha külföldről kapnak támogatást.

 

A magyarországi törvényre erősen hasonlító elképzelésre a parlamenti képviselő szerint Soros szervezetei miatt van szükség.

 

„A harmadik szektor nyugodtan foglalkozzon az emberi jogokkal, művészettel és a többivel. Ha Soros úr könyvkiadást akar támogatni, elfogadom. De ha valaki azért finanszírozza ez a harmadik szektort, hogy kormányellenes tüntetéseket szervezzen, akkor ezzel nem tudok egyetérteni”

 

Robert Fico a Ján Kuciak meggyilkolása után kialakult demonstrációs hullám és belpolitikai válság miatt volt kénytelen távozni a kormányfői posztról. A dolog érdekessége, hogy a magyar kormányt rendszeresen bíráló Bugár Béla és Most-Híd Fico kijelentéseit is elítélte Soros Györggyel kapcsolatban (érdemes megjegyezni, Fico akkor húzta elő Soros nevét, mikor képtelen volt kezelni a kettős leszámolással és Ján Kuciak cikkében szereplő kényes összefüggésekkel kapcsolatban napvilágot látott információkat).

 hirdetes_810x300  

 

Bugár Béla a Pellegrini-kormány létrejötte után kijelentette, hogy Fico akkori kijelentései ellenére „nem tart attól, hogy Szlovákiában is a magyarországihoz hasonló” irányt vennének a dolgok. Úgy tűnik, tévedett.

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!