A rendőrség szombaton este rajtaütött az április óta szökésben lévő Jozef Leškon, aki a szintén elítélt és körözött Róbert Okoličány egyik bizalmasa volt.

 

A rendőrség által közzétett információk szerint Leško áprilistól volt szökésben, épp aznap oldot kereket, mikor a bíróság kimondta volna a 24 éves börtönbüntetéséről szóló ítéletet. Tegnapi letartóztatása után a NAKA azonnal a kijelölt büntetésvégrehajtási intézetbe szállította.

 

Maga Okoličány szintén szökésben van. Tavasszal szinte a rendőrök orra elől lógott meg: megfigyelés alatt állt, ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság árpilis 11-i ítélethirdetése napján sikerült elszöknie. bűnszervezetének további tagjai sem jelentek meg a megadott időben a bíróságon, ezért több elítélt után is zajlik kutatás. A vádak között gyilkosságtól a kocsilopásig szinte minden szerepel. Többen életfogytiglani börtönbüntetést kaptak.

 

 hirdetes_810x300  

Leško hollétéről a rendőrség ezen a héten szerzett tudomást. Egy kassai családi házban találták meg. Az egykori maffiózó igencsak meglepődött a rendőrségi akció miatt, ugyanis elővigyázatos volt, igyekezett minden nap máshol aludni, csak este mozdult ki rejtekhelyéről. A rendőrség szerint több napot külföldön tölthetett. Külsejét azonban nem változtatta el, ezért is találhattak rá. Még időben, ugyanis épp hamis útlevelet akart készíttetni magának, hogy végleg külföldre repüljön, valószínűleg egy olyan országba, amelyikkel Szlovákiának nincs kiadatása egyezménye.

 

 

 

 

 

Webnoviny.sk

Nyitókép: Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!