Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy a világbajnokság mintájára a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában a csapatok kapnak egy extra, negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.

 

Az UEFA csütörtöki közleménye szerint az új szabályt már a most induló 2018/2019-es idényben bevezetik.

 

A FIFA korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a benn maradó cserék nem „vesznek el” a 90 perc letelte után.

 

 hirdetes_810x300  

Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.

 

A fenti módosítások mellett az európai szövetség azt is engedélyezte, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az „elfér a kézben”, és „a játékosok biztonságának érdekében vagy taktikai-edzői okokból” alkalmazzák.

 

nemzetisport.hu

Nyitókép: teamgeist.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!