Szemtanúk beszámolóira hivatkozva a Reuters hírügynökség szerint már a tizedik fiút is kihozták a thaiföldi barlangból. A mentés folytatódik, a búvárok az eső veszélye miatt minél hamarább szeretnék kihozni a maradék két srácot és az edzőt.

 

FRISSÍTVE: 14:02 – Mindenkit épségben kijuttattak a barlangból. A korábbi értesülésekkel ellentétben már a  csapat 25 éves edzőjét is kimentették. A 17 napos dráma véget ért. 

 

13:56 – Az összes gyereket kihozták a barlangból, ahol a szerencsétlenül járt csapat 17 napot töltött. A mentőegységeknek már csak a 25 éves edzőt kell kijuttatniuk.

 

 hirdetes_810x300  

13:04 – Sajtóértesülések szerint kihozták a 11. gyereket is, már csak egy srác és az edző van a barlangban. A hatóságok elismerték, hogy a gyerekeket kissé elkábították, hogy ne essenek pánikba a víz alatt.

 

 

Hivatalosan még nem erősítették meg a kilencedik és tizedik fiú kimentését. A szemtanúk azonban látták, ahogy újabb két mentő hagyta el a barlang előtti tábort.

 

A legutóbbi információk szerint a srácok legkevesebb egy hétig maradnak kórházban. A testi sebeken túl aggódnak a lélektani hatásokon is: több mint két hetet töltöttek a barlang mélyén. A pszichológusok szerint sokáig eltart, amíg teljesen vissza tudnak rázódni a normális élethez.

 

Elon Musk is a helyszínen van, és beengedték a barlang azon részébe, ami még búvárruha nélkül is megjárható. Egy pont után azonban már csak a búvárok haladhatnak tovább, és nekik sincs könnyű dolguk. A látótávolság karnyújtásnyi, a barlang fala pedig tele van éles sziklákkal és veszélyes hasadékokkal.

 

Just got back from Cave 3

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés,

 

Körkép.sk

Nyitókép: cnn.com/elvileg a tizedik gyermekkel hagyta el a mentő a tábor helyszínét

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!