1:1-es döntetlennel nyitott be Európa kapuján a DAC.

 

Harcos, dinamikus mérkőzéssel indította meg Európa-ligás szereplését a DAC. A hazaiak jól kezdtek, és bár már a 15. percben megszerezte a vezetést az ellenfél, a DAC játékán nem látszott a kétségbeesés. Rendkívül gyors iramú játékukkal folyamatosan nyomás alatt tartották a vendégeket, aminek a 30. percben meg is lett az eredménye.

 

Bayo góljával kiegyenlítettek a sárga-kékek. A későbbiekben is sikerült több helyzetet is kialakítani, miközben cseppet sem hagyott alább a gyors játék. Abszolút fölényben játszottak Marco Rossi védencei.

 

 hirdetes_400x285  

A második félidő már teljesen más képet mutatott. Míg a DAC igyekezett az első félidő ritmusát diktálni, addig a Dinamo egyfolytában megakasztotta a játékot. Rövid időn belül négyszer hívták fel a gyúrókat a pályára a fehér mezes játékosokhoz, ezzel körülbelül 8-10 percig állt a játék összesen.

 

Ilyen körülmények között csak nehezen tudták felvenni a ritmust a hazaiak, akiken azért az is látszott, hogy nálunk még nem kezdődött meg a bajnokság adta terhelés. A Dinamo játékosai jobb kondícióban voltak, a vége felé pedig már több hibát is elkövettek a sárga-kékek.

 

A 95. percben csupán a szerencsén múlott, hogy a döntetlen állás maradt meg, és nem szerzett vezetést a vendégcsapat.

 

Az egy kapott gól azt jelenti, hogy jövő héten vagy győzniük kell a csallóközieknek, vagy legalább 2:2-es döntetlent érni el, hogy az idegenben rúgott gólok alapján jobb legyen a helyzetük.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk/kzs

 

Élő közvetítésünk alább érhető el:

 

Európa, itt vagyunk! DAC-Dinamo Tbiliszi 1:1 – élőben a Körképen

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!