2018 első félévében a szlovákiai boltok pultjain 5,4%-kal növekedett az élelmiszerek ára, ami az Európai Unión belül a legjelentősebb áremelkedésnek számít. Az Unióban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 2%-kal, míg az az euróövezetben 1,7%-kal emelkedett – tájékoztatott az Eurostat adatairól Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemzője.

 

Szlovákiában az élelmiszer ára több évnyi csökkenés és stagnáció után a tavalyi év végén kezdett el növekedni. Az EU-n belül Szlovákia 2018 első félévében jegyezte a legnagyobb áremelkedést.

 

„A legnagyobb áremelkedés ellenére még mindig azok közé az országok közé tartozunk, ahol a legalacsonyabb az élelmiszer ára (2017-ben az EU-n belül a hetedik legolcsóbb ország voltunk)” – mondta Sadovská.

 

 hirdetes_810x300  

Az elemző szerint főleg a vaj, a tojás, a gyümölcs és a tejtermékek drágultak. Ellenkezőleg: a cukorért 14%-kal kevesebbet fizettek a szlovákiai polgárok. 2017 első félévével összehasonlítva a burgonya is olcsóbb lett, mégpedig 6%-kal. A tojás magasabb ára egyértelműen a fipronil-botránynak köszönhető, míg a vaj és a tejtermékek drágulása a vaj- és tejkrízisnek.

 

„A zöldségek és a gyümölcsök áringadozására az időjárás volt nagy hatással. A cukor árát pedig az európai felesleg, valamint a kvóták megszüntetése vitte lejjebb” – tette hozzá Sadovská.

 

Teraz.sk

Nyitókép: recepty.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!