Már nem pásztorkodom, a birkák lerágták a fáimat, de elkezdett foglalkoztatni a politika” – nyilatkozta a 76 éves egykori „államalapító” miniszterelnök a Markíza televíziónak adott interjúban. Kikötötte, „ezer százalék, hogy nem pályázza meg az elnöki posztot”, de a politikai pályát igen. Arra a kérdésre, hogy saját pártot alapít-e, egyelőre nem válaszolt.

 

Ján Baránek politikai elemző nem tudja elképzelni Mečiart, mint regionális politikust, hiszen évekig volt a nagypolitikában. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy Mečiar szimpatikus lehet a legfiatalabb választó generációknak, akik alig vagy egyáltalán nem éltek a ’90-es években. Az ő szemükben Mečiar a nemzeti érdekek védelmezőjeként jelenhet meg.

 

„A kérdés az, hogy van-e elég politikai tesztoszteronja a fiatalok megszólításához Vladimír Mečiarnak.“

 

mondta ezzel kapcsolatban Grigorij Mesežnikov politológus. Hozzátette, hogy ha Mečiarral kapcsolatban mégis megtörténne a lehetetlen, akkor biztosan saját pártot alapít.

 hirdetes_810x300  

 

Vladimír Mečiar nevéhez Csehszlovákia szétválása köthető. Háromszor volt kormányfő, kormányzása az újkori Szlovákia történetének legsötétebb korszakaként tartják számon. A vadprivatizáció, az titkosszolgálatokkal együttműködő alvilág és leszámolások korszaka. Mečiar az Ivan Lexa SIS igazgató közreműködésével a titkosszolgálatokat politikai ellenfelek eltávolítására használta, de az akkori SIS a szomszédos országokban is destabilizáló akciókat hajtott végre a NATO-csatlakozásuk megakadályozására.

 

1995-ben a SIS elrabolta az akkori államfő, Mečiar politikai riválisa, Michal Kováč fiát. Később, húsz évvel ezelőtt Mečiar átvéve az elnöki jogköröket amnesztiát az elhurcolás ügyében, amellyel megakadályozta  az eset felderítését. Ezeket az amnesztiákat csak a múlt évben törölte el a parlament.

 

A HZDS, amelynek élén évekig Mečiar volt, a 2006-os választásokon került be utoljára a parlamentbe, majd fokozatosan elpártoltak tőle a választói, 2010-ben kiesett a parlamentből, 2012-ben pedig már egyetlen százalékpontot sem ért el. Egy évvel később Mečiart leváltották a pártelnöki posztról, mire ő kilépett a pártból.

 

eTrend.sk, Körkép.sk

Nyitókép: eTrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!