A kereskedelmi háborúból valutaháborúba csaphat át. A kínai jüan dollárhoz mért árfolyama ugyanis áprilistól nem kevesebb, mint 7 százalékkal csökkent. Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta meg Pekinget, hogy valutája leértékelésével akarja ellensúlyozni az amerikai vámok miatti veszteségét.

 

Ha egy adott ország valutája leértékelődik, az általa előállított termékek ára a külföldi valuták számára olcsóbbá válik. Az Európai Unióban is rengeteg vita folyik arról, hogy engedjék a déli tagállamok exportjának támogatása érdekében gyengülni az eurót – avagy sem.

 

A külföldi sajtó szerint Kína „húzása” eszkalálni fogja a kereskedelmi háborút, és a vámok kétoldalú bevezetésén túl most már a valutaháború kitörésétől is tartanak az elemzők. Trump szerint Peking manipulál.

 

 hirdetes_810x300  

„Kínában esik a valuta árfolyama, a miénk nő, és el kell mondanom, hogy nekünk ez nem felel meg” mondta nemrég az amerikai elnök. Az amerikaiak szerint Kína mesterségesen devalválja saját pénznemét.

 

Az amerikai retorika logikusnak tűnik, ugyanakkor az IMF (Nemzetközi Valutaalap) szerint ami Kínában történik, teljesen szabályszerű, és egybevág a távol keleti nagyhatalom gazdasági mutatóival.

 

Az amerika idegesség sem véletlen. Az elmúlt hónapokban az amerikai dollárhat-nyolc százalékkal erősödött a többi valutához képest, ami sok ágazat exportképességét csökkentette.

 

HNonline.sk

Nyitókép: bloomberg.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!