Eufrozina, Kende
  • HUF: 362.73
  • USD: 1.17
  • 9 °C
  • 18 °C

Hirdetés (X)

Friss hírek

A hőségben megtelt a Balaton. Sokan az autójukban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is – derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból.

Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál. Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé – tette hozzá Hoffmann Henrik.

 

A programok is bevonzották a hűsölni vágyókat

 

A forgalomnövekedés nemcsak a hőségnek, hanem annak is köszönhető, hogy sok az izgalmas, színes program, a Balaton vízminősége pedig hibátlan, annak ellenére, hogy százezrek fürdőznek benne – jelezte a BTSZ elnöke. Úgy látja, a Balaton a strandok, közterek fejlesztései eredményeképp egyre vonzóbb.

 

A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet – tájékoztatott a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. strandüzemeltetésért felelős munkatársa. Csendes Antal elmondta: a 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt. A Helikon Strandon – amelyet többnyire a helyiek látogatnak – az átlagosnál mintegy 30 százalékkal többen fürödtek ezen a napon.

 

Pintér Tamás, Siófok városüzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy az esőzések miatt a város két fizetős strandjának eddigi forgalma valamivel elmaradt a tavalyitól, de ezt még ellensúlyozhatja, ha augusztusban száraz, meleg marad az idő. A hétvégéken 60 százalékkal több a strandoló, mint hétköznap, főleg hőségriadó idején. A legutóbbi hétvégén csaknem megtelt a 13 500 főt befogadni képes Nagystrand, a PLÁZS – mondta el.

 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy hőség idején megnőnek a legutolsó pillanatokban leadott foglalások az olyan szállodáknál, amelyeknek van medencéjük, vagy a közelükben strand található. Könyid László – aki a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója – úgy tapasztalta: az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál. A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5–10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága, ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent.

 

Elkapkodták az prémiumszállásokat is

 

A Balaton déli partjának legnagyobb szállodája, a 271 szobás, 4 és 5 csillagos minősítésű szálláshelyeket adó hotel Azúr értékesítési igazgatója, Sternóczky Balázs arról számolt be az MTI-nek, hogy a kapacitás-kihasználtságuk eddig a tavalyi évhez hasonlóan alakult, a bevételük azonban nőtt, mivel átlagosan 8 százalékkal emelték az árakat. A külföldi vendégek aránya valamivel csökkent, jelenleg 35 százalék. Továbbra is a német turista a legtöbb és a korábbi éveknél többen jönnek Szlovákiából, Cseh- és Lengyelországból.

 

Lengyel Ernő, az Anna-bálokat rendező, négycsillagos, száz szobás, vendéglőt is üzemeltető balatonfüredi Anna Grand Hotel tulajdonos vezetője arról számolt be, hogy szerény, 3–4 százalékos forgalomnövekedést terveztek erre az évre, amit eddig teljesítettek. Júniusban 80, júliusban 90 százalék körül alakult a kapacitáskihasználtságuk, a hétvégén viszont már teltházzal üzemeltek. Vendégkörüknek tíz éve még a fele, az idén mintegy 35 százaléka külföldi, a legkülönbözőbb országokból.

 

Székely Ferenc, a 8 kempinget üzemeltető Balatontourist Kft. általános igazgatóhelyettese az MTI-nek azt emelte ki, hogy egyre több a környékbeli programokhoz, fesztiválokhoz kapcsolódó szállásigény. Az idén eddig több mint 80 ezer vendég mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltött el az egységeikben. Az augusztus 5-ig összegzett adatok szerint a vendégszám 0,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A külföldi vendégek aránya az idén 40 százalék, némileg nőtt. A legtöbben Németországból, Dániából, Hollandiából, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek.

 

MTI

Nyitókép: termalfurdo.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket