A vegyespárt igazságügyi minisztériumi államtitkára, Mária Kolíková szerint az emberrablás után ki kell lépni a koalícióból. Ő maga könnyen lehet, hogy távozik a kormányból. Minden attól függ, hogyan reagál a nemzetközi botrányra a koalíció.

 

Mária Kolíková a DenníkN-nem adott interjúban elmondta, hogy egy ilyen ügy után ki kell lépni a kormányból. Ő maga megvárja, mennyire lesz következetes e téren a kormány, és aszerint dönt saját távozásáról.

 

Az interjúban szólt arról is, hogy vannak helyzetek, amikor már az adott miniszter távozása sem elég (szerk. megj. itt a Kaliňák jobbkezeként ismert Saková belügyminiszter távozására gondol). Jana Žitnanskához képest annak utódjával, Gál Gáborral kevésbé szoros a kapcsolata, de tudja, hogy a politikában nem fehér vagy fekete a dolgok állása.

 

 hirdetes_400x285  

„Nem csak úgy nézek az egészre, hogy történt-e vagy sem bűncselekmény. Kormányok akkor is buknak, ha olyan körülmények jönnek létre, hogy már nem képesek biztosítani az ország stabilitását. És nem csak az előrehozott választásokról beszélek. Több más megoldás is lehet“

 

– nyilatkozta Kolíková, aki szerint lassan betelik a pohár, és eljön az idő, hogy el kell döntenie, érdemes-e még az igazságügyi minisztériumi vállalásai érdekében maradnia egy ilyen kormányban.

 

DenníkN

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!