A RegoiJet magán vasúttársaság szeptember 2-tól, azaz vasárnaptól új vonatot indít, mely naponta fog közlekedni a Pozsony–Brünn–Pardubice–Prága vonalon.

 

„A RegioJet ezzel az új vonattal az utasok kezdeményezésére reagált, hiszen sokan igényt tartottak egy olyan járatra, amely a reggeli órákban indul Pozsonyból, Prágából pedig az esti órákban tér vissza

 

– mondta Martin Žarnovický a vasúttársaság PR koordinátora.

 

Naponta négyszer

 hirdetes_400x285  

 

Az új vonat reggelenként 8.47 órakor fog indulni Pozsonyból és 12.42 órára fog megérkezni Prágába. Ellenkező irányba, azaz Prágából Pozsonyba 17.21 órakor fog indulni és 21.12 órára fog beérni a pozsonyi vasútállamosára.

 

Az út 3 óra 51 percig fog tartani, így a RegioJet vonata naponta négyszer fog közlekedni a szlovák és a cseh főváros között.

 

Az új vonat beiktatása mellett a RegioJet vasúttársaság naponta 24 órán keresztül figyeli azt, hogy a vonatok milyen mértékben foglaltak, s ez alapján a leginkább megterhelt járatokat további vagonokkal szeretné megerősíteni.

 

Az utasoknak azt javasoljuk, hogy ne tétovázzanak feleslegesen, és kellő időben vásárolják meg a vonatjegyeiket, hiszen a hétvégi nyomás során a vonatok és a buszok többsége tele lesz“ – ajánlotta Žarnovický.

 

Žarnovický elmondása szerint előfordulhat, hogy az erősítésként hozzáadott plusz vagont csak néhány órával a vonat indulása előtt fogják a vonathoz csatolni. „Ebben az esetben rögtön áruba bocsátjuk a plusz a helyeket, amelyeket az utasok rögtön megtalálhatnak a vonatjegyfoglaló-rendszerben“ – magyarázta.

 

Sme.sk

Nyitókép: zdopravy.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!