Hétfőn a francia diákok mobiltelefonok nélkül kezdték meg az új tanévet. Mindez annak a törvénynek az alapján történt, amit júliusban fogadtak el a francia képviselők – tájékoztatott az AP ügynökség.

 

Az új törvény megtiltja a diákok mobiltelefon-használatát az alapiskolákban. Ilyen rendelkezésről már a jelenlegi francia államfő, Emmanuel Macron is beszélt a választások előtti kampányában.

 

Az új törvény értelmében a diákoknak az egész tanítási napra ki kell kapcsolniuk a mobiltelefonjukat – beleértve a szüneteket is –, vagy ha nem kapcsolják ki, akkor el kell zárniuk egy szekrénybe. Kivételt csak a fogyatékos gyerekek és a szükséghelyzetek képeznek.

 

 hirdetes_810x300  

A rendelkezést önkéntes alapon a középiskolákban is bevezethetik.

 

Jean-Michel Blanquer francia oktatásügyi miniszter szerint a mobilhasználat megtiltásának az a célja, hogy a gyerekek jobban tudjanak koncentrálni a tanítási órára, kapcsolatokat építsenek ki más gyerekekkel, illetve kevesebb időt töltsenek az internetes közösségi oldalakon. Mindemellett ezzel szeretnék csökkenteni az online zsarolást, lopást és iskolai erőszakot.

 

Azoktól a diákoktól, akik megszegik a tiltást, a tanár elkobozhatja a telefont, és a tanítási nap végéig magánál tarthatja a készüléket.

 

A francia iskolák diákjainak már eddig is tilos volt a mobiltelefon használata a tanítási órákon. A mostani tiltást azonban az egész tanítási napra vonatkozóan terjesztették ki.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: nationalpost.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!