Az újszülöttek hatvan százaléka házasságon kívül született tavaly Franciaországban, ami rekordot jelent az Európai Unióban. A 25 év alatt szülő nők esetében nyolcvan százalékos ez az arány – derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) adataiból, amelyeket szerdán ismertetett a Le Figaro című napilap.

 

Míg a házasságon kívüli szülést sokáig a társadalmi normákkal ellentétesnek tartottak, és rendkívülinek számított az 1970-es évek végéig (az arány tíz százalék alatt volt), mára teljesen mindennapossá vált – hívta fel a figyelmet az INSEE.

 

Az intézmény szerint a bejegyezett élettársi kapcsolat és az élettársi viszony elterjedésével, valamint miután az emberek egyre idősebb korban házasodnak, 2006 óta többen születnek házasságon kívül, mint házasságban, de az arány tavaly érte el a hatvan százalékot.

 

 hirdetes_810x300  

A házasságon kívüli születések rekordját Franciaország tartja az Európai Unióban, ahol a 28 tagállamból csak nyolc olyan van, ahol többen születnek házasságon kívül, mint házasságban: Franciaország mellett Szlovénia, Bulgária, Észtország, Svédország, Dánia, Portugália és Hollandia.

 

A sor másik végén Görögország áll, ahol a házasságon kívüli születések aránya kevesebb mint tíz százalék volt 2017-ben, megelőzve Horvátországot és Ciprust.

 

Az általános arány az EU-ban 42,8 százalék, Magyarországon az újszülöttek 46 százaléka született tavaly házasságon kívül.

 

Az INSEE szerint a francia rekord azzal magyarázható, hogy 1972 óta több olyan törvényt is elfogadott a parlament, amely fokozatosan ugyanolyan jogokat biztosított a törvényes és a házasságon kívül született gyerekeknek, s 2009-ben teljesen megszűnt a születés szerint a jog előtti megkülönböztetés.

 

A jelenség azonban elsősorban a fiatalok körében jellemző: minél idősebbek a párok, annál kevésbé gyakori a házasságon kívüli gyerekvállalás. A 25 év alatt szülő anyák 80 százaléka nem volt férjezett tavaly, a 25 és 39 év közötti nők esetében 57 százalékos volt az arány, a 40 év felett szülő nők esetében pedig 53 százalékos.

 

Franciaországban tavaly 770 ezer szülést regisztráltak, ami 1,8 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban.

 

MTI

Nyitókép: szabolcshir.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!