Évértékelő beszédet tartott ma az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az Unió állapotáról Jean-Claude Juncker.

 

Az Európai Bizottság elnöke beszédében kijelentette, hogy tovább kell építenünk a még erősebb és egységesebb Uniót.  „Sikerült a földrajzot és a történelmet Európában kibékíteni” – fogalmazott Juncker, aki szerint az Uniónak globális, szuverén szereplővé kell válnia, nem pedig erődítménnyé, mely hátat fordít a szenvedők világának.

 

„Hogy ha Európa jobban tisztában lenne katonai és gazdasági erejével, akkor lemondhatnánk a kifizető szerepről” – állapította meg.

 

 hirdetes_810x300  

Az Európai Unió a béke záloga a kontinensen, ezért nagyobb tiszteletet érdemel, nem szabad bemocskolni – jelentette ki továbbá.

 

„Örüljünk neki, hogy békés kontinensen élhetünk, olyan Európában, amely az uniónak köszönhetően békés” – mondta Jean-Claude Juncker, aki hozzátette azt is, hogy el kell utasítani azt a nacionalizmust, amely bűnösöket keres az együttélést lehetővé tévő megoldások helyett.

 

Körkép.sk/MTI

Nyitókép: SME

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!