Jiří Kubáček, az OĽaNO vasútközlekedési szakértője szerint a Smer elnöke, Robert Fico parlamenti képviselő hazudik, mikor azt állítja, hogy a vasúti közlekedés az ingyen vonatozásnak köszönhetően egyre jobb állapotban van és csökken a vesztesége.

 

Az Egyszerű Emberek „árnyék közlekedési minisztere”, Ján Marosz felszólította Érsek Árpád (Most-Híd) minisztert, hogy azonnal hívja vissza az államvasút menedzsereit. Az ok: a vasút és a vonatok katasztrofális állapota, amely az utóbbi napokban csúcsosodott ki, mikor több mozdony is kigyulladt, miközben utasok voltak a vonatokon. Az emberek pedig órákig várakoztak információ hiányában, sokan gyalog indultak útnak uticéljuk felé.

 

Marosz szerint a koalíció politikai jelölteket ültetett az államvasút élére, akik nem értenek az ágazat működéséhhez.

 

 hirdetes_810x300  

„Ha Érsek nem hallgatja meg felhívásunkat, akkor megpróbáljuk őt leváltani a parlamentben.”

 

fogalmazott. Marosz úgy véli, hogy a probléma hátterében a menedzsment hozzá nem értése, a pocsék karbantartás, az átláthatatlan gazdálkodás áll.

 

Jiří Kubáček, az OĽaNO vasútközlekedési szakértője a sajtónak elmondta:

 

„Az, amit Fico elhallgat, hogy az állam minden évben egyre több támogatást kap az államvasút. Bár igaz, hogy 2014 és 2017 között az államvasút vesztesége 3 millió euróval csökkent, de az állami támogatások összege 33 millióval nőtt”

 

fogalmazott.

 

HNonline.sk

Nyitókép: TA3.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!