Meghalt a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában egy újságíró, aki a természetvédők tüntetését kísérte figyelemmel. A természetvédők egy értékes erdő kivágása ellen tiltakoztak, amikor az újságíró lezuhant a magasból – tájékoztatott a DPA ügynökség a helyi médiára hivatkozva.

 

Paul Kemen rendőrségi szóvivő a meg nem nevezett újságíró esetét „tragikus balesetnek“ minősítette, mely egyáltalán nem függ össze a rendőrség azon műveletével, melyet az erdőben tüntetők kiűzésének érdekében vitt véghez.

 

A tüntetők a Köln melletti Hambach erdő kivágását szeretnék megakadályozni, ahol a felszíni barnaszén bányászatot szeretnék kibővíteni. Az aktivisták házikókat is létesítettek a fákon, s az egyik ilyen házikóban tartózkodott az eseményt figyelemmel kísérő újságíró is.

 

 hirdetes_810x300  

Az újságíró 15 méteres magasságból zuhant le, amikor a két fát összekötő hídon próbált átmenni. Az eddig feltételezések szerint a híd széttörött az újságíró alatt. A helyszínen azonnal megpróbálták újraéleszteni az újságírót, ám mindhiába.

 

A rendőrség már több mint egy hete küzd azzal, hogy kiűzze a tüntetőket a Hambach erdőből. Az eddigi információk szerint szerdáig a 25 méteres magasságban elhelyezkedő házikókból 39-et sikerült likvidálni. Maga a tüntetés azonban már hat éve tart.

 

Teraz.sk

Nyitókép: TASR/AP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!