Filip Rybaničot egykori banki alkalmazottat három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a pozsonyligetfalui járásbíróság, amiért engedély nélkül betekintett Robert Kaliňák és Ján Počiatek egykori belügy- és közlekedési miniszterek számlamozgásaiba, amivel sikerült közvetlen kapcsolatba hoznia a Smer második emberét Ladislav Bašternák vállalkozóval, akivel kapcsolatban felmerült ugyan az adócsalás gyanúja, a rendőrség azonban nem vizsgálta ki az ügyet.

 

Rybaničnak bocsánatot is kell kérnie a két volt minisztertől tettéért. Az ügyész azzal vádolta meg a Tatra Banka egykori alkalmazottját, hogy a jogtalanul, banktitok megsértésel szerzett információkat kiadta a sajtónak.

 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és az ügyész is fellebbezhet.

 

 hirdetes_810x300  

Ami a Bašternák-ügyet illeti, a Rybanič által nyilvánosságra hozott információkból kiderült, hogy Kaliňák vásárolt Bašternáktól egy lakást, mégpedig jóval piaci ár alatt – holott végig azt állította, hogy nem ismeri a vállalkozót. Az ügyészség vizsgálta az ügyet, de szerinte nincs rá bizonyíték, hogy Kaliňák utasításba adta volna a rendőrségnek, hogy ne vizsgálják ki a Bašternák-ügyet.

 

A dolog másik oldala, hogy egyedül a belügyminiszternek van joga kinevezni és visszahívni az országos rendőrfőkapitányt, így jelentős befolyása van a rendőrségre.

 

Rybanič nyilatkozott

 

Bašternák-ügy: A rendőrség Počiatek és Kaliňák vagyonát vizsgálja

 

Kaliňák-ügy: a rendőrség kihallgatta Lipšicet, Rajtárt, Sulíkot és Matovičot

 

15 órát vallatták Rajtár kiváncsiskodó asszisztensét

 

Kaliňák pénzt fogadott el Bašternák cégeitől. Počiatek már amerikában “nyaral”

 

DennikN.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!