A második világháborúban a szövetségesek által ledobott bombák olyan erejűek voltak, hogy átmenetileg a Föld légkörének felső rétegét is felmelegítették – írja az MTI a BBC nyomán.

 

A bombák romokat és hamut hagytak maguk után a földön, de egy kutatás szerint a robbanások hullámai még 1000 kilométerrel Nagy-Britannia felett is érezhetőek voltak.

 

Minden légitámadás legalább 300 villámcsapásnyi energiát szabadított fel” – mondta Chris Scott, a Readingi Egyetem tudósa.

A kutatók az angliai Slough-ban lévő Radio and Space Research Station napi jelentéseit elemezték tanulmányukhoz. Megvizsgálták, hogyan változott az elektronok koncentrációja az atmoszféra felső rétegében a szövetségesek 152 európai légitámadásakor, köztük Berlin bombázása idején és a normandiai partraszállást támogató légicsapásokkor.

 hirdetes_810x300  

 

Az adatok szerint az elektronkoncentráció jelentősen visszaesett, amikor egy bomba felrobbant, és ennek hatásaként a légkör felső rétege felmelegedett. Slough fölött kicsi, de érzékelhető volt az ionoszféra meggyengülése, pedig a bombákat több száz kilométerrel odébb dobták le.

 

Scott ugyanakkor elismerte, hogy ez átmeneti hatás volt, és csak csekély mértékű hőmérséklet-emelkedést okozott az atmoszférában. Az ionoszférára gyakorolt hatás csak addig tartott, amíg a hő el nem illant.

 

A kutatás Scott szerint ahhoz is hozzájárulhat, hogy jobban megértsük, milyen hatással vannak a természeti erők, mint a villámlás, a vulkánkitörés és a földrengés a Föld légkörének felső rétegére. Ugyanakkor az ionoszféra egészének tanulmányozásához is lényeges lehet.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!