Recep Tayyip Erdogan török államfő elmondása szerint a kölni mecset ajándék Németország számára.

 

A török államfő szombaton ünnepélyes keretek között megnyitotta Németország, valamint az európai kontinens egyik legnagyobb mecsetjét Kölnben.

 

Az alapkövet kilenc évvel ezelőtt tették le, ám a projekt a kezdetektől fogva ellentétes fogadtatást váltott ki. Nemcsak különféle jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulások tüntettek a mecset felépítése ellen, de maga az építész is jelentős módon lassította az építkezési folyamatokat.

 

 hirdetes_810x300  

Az ünnepélyes keretek között megnyitott mecset Köln új szimbóluma lesz, hiszen a 37 méter magas kupolájával és a két, 55 méter magas minaretjével a város domináns épületei közé sorakozott fel. Az imaházhoz nemcsak könyvtár, de a szemináriumi és iskolázások megtartására alkalmas helyiségek, boltok, valamint föld alatti garázsok is tartoznak. Becslések szerint az építkezési költségek az eredetileg tervezett 15 millió euró kétszeresére rúgtak.

 

Fotó: AP/Martin Meissner

 

Erdogan beszédében békülékeny húrokat pengetett, de ellenségeinek is odaszúrt. Felszólította Németországot, hogy lépjenek fel a kurd szeparatisták ellen, és adják ki a 2016-ospuccsért felelősnek tartott Fethullah Gülen embereit, de szóba hozta a német futballválogatottból szerinte török gyökerei miatt elüldözött Mesut Özil ügyét is.

 

„Továbbra is megvédjük majd az állampolgárainkat, bárhol legyenek is. Nem engedjük sem Fetullah Gülen hálózatának, sem a kurd szimpatizánsoknak, hogy megzavarják a polgáraink nyugalmát és aláássák a török-német barátságot”

 

– mondta a török elnök.

 

Erdogan török államfő továbbá azt is kijelentette, hogy a németországi látogatása sikeres volt és elmélyítette a török–német barátságot. Mint mondta, Angela Merkel német kancellárral és Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnökkel folytatott megbeszélésein őszintén meg tudtak vitatni számos fontos kérdést, így gazdasági beruházásokat, valamint azt is, hogy miként lehet fellépni az idegengyűlölettel és az iszlamofóbiával szemben.

 

Eredeti elképzelések szerint Erdogan egy 25 ezer fős tömeg előtt mondott volna beszédet a több mint 1200 férőhelyes mecset felavatásán, de a szervezők nem tudtak megfelelő biztonsági tervvel előállni, így a török elnök meghívott vendégek szűk köre előtt szólalt fel.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: AP/Martin Meissner

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!