Hazugság, hogy az ukrán államnak nincs köze a feltételezett ukrán-magyar kettős állampolgárokat listázó honlaphoz – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

 

Szijjártó Pétert a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap listájával kapcsolatban kérdezték, amelyen már háromszáz olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatai szerepelnek, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok.

 

A miniszter elmondta: olyan személyes adatok kerültek fel a honlapra, amelyek nyilvános forrásokból nem érhetőek el, kizárólag titkosszolgálati, kormányzati forrásból.

 

 hirdetes_810x300  

Ráadásul a szélsőséges honlapot működtető NGO egyik vezetője az ukrán titkosszolgálatnál dolgozott korábban – tette hozzá a miniszter, megjegyezve, hogy a honlapot üzemeltető mozgalom elindítója jelenleg is az ukrán kormány alkalmazásában áll. Szijjártó Péter szerint tehát hazugság az az állítás, hogy az ukrán államnak semmi köze nincs a honlaphoz.

 

Hozzátette: az ukrán államnak a kötelessége lenne garantálni a saját állampolgárai biztonságát, ám ezt nyilvánvalóan nem teszi meg. A miniszter szavai szerint „eddig egy lépést nem tett”, hogy a honlapról lekerüljenek az Ukrajnában élő, adott esetben magyar állampolgárok adatai.

 

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy ami Ukrajnában zajlik, az „gyakorlatilag egy állami támogatással, állami bátorítással végrehajtott gyűlöletkampány a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben”. Úgy vélekedett, hogy a tavaszi elnökválasztáson indulni szándékozó jelenlegi elnök, Petro Porosenko népszerűségének növelése érdekében adta jóváhagyását a gyűlöletkampányhoz.

 

A miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában is vendég volt, ahol kiemelte, Ukrajna folyamatosan szembemegy a legalapvetőbb normákkal és értékekkel, megsérti a nemzetközi kötelezettségeit, de ezek ellen Magyarország minden nemzetközi fórumon fel fog lépni.

 

Egy ukrán nacionalista weboldalra feltették a magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak adatait

 

MTI

Nyitókép: origo.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!