Ahogy arról korábban a Körkép.sk-n is beszámoltunk, a szlovák közrádióból kikerült egy dokumentum, amely szerint a hírszerkesztők főnöke az irányelvek között azt is megköti, hogy az ellenzéki törvényjavaslatokról csak akkor számolhatnak be, ha már második olvasatban is átment a parlamenten.

 

Az erősen cenzúrát sejtető dokumentum hatására kifakadt az ellenzék, Václav Mika, aki korábban az RTVS igazgatója volt, sőt még Marek Maďarič volt kultuszminiszter is.

 

A smeres exminiszter szerint például a dokumentummal világosan láthatóvá vált az RTVS ellenzékellenes hozzáállása.

 

 hirdetes_810x300  

Célba ért Fico fenyegetése? Cenzúrázni fog a közrádió

 

A koalíciós Most-Híd is kritikával élt a dokumentum kapcsán. A párt szerint az RTVS munkatársait érintő alaptörvény preambuluma részletesen leírja, hogy a közmédia pártatlan, hiteles, aktuális kérdésekről kell hogy beszámoljon, ezt pedig nem kell vitatott belső dokumentumokkal kiegészíteni.

 

A párt szerint az RTVS közszolgálatiságának fenntartásáért annak vezérigazgatója és bizottsága felel, így nekik kellene reagálniuk a dokumentumra és annak írójára.

 

Az RTVS közleményében kijelenti, hogy a nyilvánosságra került dokumentum megfogalmazása nincs összhangban az RTVS értékeivel és belső eljárásaival, amiért annak írója figyelmeztetést kapott.

 

A közleményben azt is hangsúlyozzák, hogy a Petra Stano Maťašovská által megírt dokumentumban foglaltak csak a rövidhírekre vonatkoznak, amelyek jóval kisebb teret kapnak, mint más hír- és publicisztikai műsorok.

 

aktuality.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!