A különös, emberi koponyát idéző aszteroida először 2015-ben haladt el 486 ezer kilométerre a Föld mellett (ez nagyjából a Föld-Hold távolság 1,3-szorosa). Kis mérete miatt szabad szemmel nem volt látható, de a csillagászoknak sikerült fotókat készíteni róla. Míg a laikusokat hátborzongató alakja miatt ragadta meg, addig a szakértőket amiatt, hogy valószínűleg egy halott üstökösről van szó.

 

A tudósok „nagy töklámpásként” emlegetik, mert 2015-ben Halloween napján fedezték fel. Mérete 625 méter. összehasonlításképp, a dinoszauruszok pusztulását okozó kisbolygó 10 kilométer átmérőjű volt.

 

Az üstökös csóvával csak a Nap közelében látható, mikor jégből és kőzetekből, porból és gázból álló magja visszatükrözi a napfényt illetve a napszél azt eltorzítja. Ha egy üstökös túl közel halad el a Naphoz,csak a kőzet marad meg belőle, így üstökösként megszűnik létezni.

 

 hirdetes_810x300  

A Töklámpás viszonylag messze halad el a Földtől. A (csillagászati értelembe vett) közeljövőben lesz néhány közelebb merészkedő látogató is. Az 1999-ben felfedezett AN10 aszteroida nem egész 300 ezer kilométerre közelíti majd meg bolygónkat  2027. augusztus 7-én. Az elég baljós nevet viselő 99942 Apofisz aszteroida pedig mindössze 32 700 kilométerre halad majd el mellettünk 2029. április 13-án (pénteken..!).

 

Space.com,Körkép.sk

Nyitókép: Space.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!