Szentté nyilvánította vasárnap Ferenc pápa a katolikus egyház maga idejében két vitatott személyiségét, az egyházat a modern korba bevezető VI. Pál pápát és a mise közben meggyilkolt Óscar Arnulfo Romero y Galdámez salvadori érseket.

 

A vatikáni Szent Péter téren több mint hatvanezer hívő részvételével megtartott szertartáson Ferenc pápa, az első latin-amerikai pápa Óscar Romero püspök véráztatta övét viselte, amely akkor volt rajta, amikor 1980-ban egy kórházban bemutatott misén lelőtte őt egy halálkommandó, emellett használta VI. Pál pápa botját, kelyhét, valamint ünnepi palliumát is.

 

A katolikus egyházfő homíliájában „egy extrovertált egyház prófétájának” nevezte VI. Pál pápát, aki megnyitotta az egyházat a világ felé. Romero érseket méltatva hangsúlyozta, hogy „nem törődve saját életével került közel a szegényekhez és híveihez”.

 

 hirdetes_810x300  

VI. Pál megfontolva kormányozta az országot

 

VI. Pál zsinati szellemű reformintézkedései közé tartozott a püspöki szinódus létrehozása, a római Kúria újjászervezése, a liturgiareform támogatása, a szentmise új szertartásának bevezetése, az anyanyelvi misézés, az egyházjog revíziója, a bíborosi kollégium nemzetközivé tétele. A pápa az egyházat a „megfontolva haladás” szellemében kormányozta, nyitottá tette más vallások és a nem keresztény világ felé.

 

Ő volt az első pápa, aki – a Vatikán falai közül kilépve – megkezdte utazásait a világegyházban. Több százezer kilométert repült, mind az öt földrészt bejárta, látogatást tett Izraelben, többször találkozott Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárkával, akivel 1965-ben kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket.

 

Óscar Romerót veszélyesnek tartották

 

Az egyházon belül is sokszor vitatott pápával egy időben élt Óscar Romerót is veszélyesnek tartották egyes San Salvador-i püspöktársai, akik a leállítását szorgalmazták a kanonizációs dokumentumok szerint. 1979-ben dossziét adott át II. János Pál pápának a salvadori katonai oligarchia bűntetteiről, felvette a kapcsolatot az amerikai Carter-kormányzattal.

 

1980-ban egy kórházban bemutatott misén halálkommandó lőtte le. Széles körben úgy vélik, hogy a néhai Roberto D’Aubuisson, a salvadori hadsereg őrnagya, a jobboldali ARENA párt alapítója rendelte el megölését, mivel Romero rendszeresen elítélte a salvadori hadsereg és félkatonai szervezetek erőszakcselekményeit. II. János Pál 2000-ben a 20. század mártírjai között nevezte meg.

 

VI. Pállal és Óscar Romeróval együtt két olasz papot, továbbá egy német és egy spanyol nővért is szentté avattak.

 

MTI

Nyitókép: MTI/EPA/Giuseppe Lami

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!