A szlovák közmédia megvásárolta a jogdíjat a BBC nagy sikerű, A 100 legnagyobb brit című műsorára, így nemsokára annak szlovák verziója is adásba kerül. A figyelemfelkeltéshez kinézett és a sajtótájékoztatón is említett első három „szlovák” történelmi személy Jozef Tiso, az első szlovák bábállam vezetője, Mária Terézia magyar királynő és Alexander Dubček csehszlovák kommunista vezető, az 1968-as prágai tavasz kulcsfigurája.

 

A műsorba brit mintára a nézők javasolhatnak majd személyiségeket november 1-jétől december 20-ig SMS-szavazás formájában. Lényegében bárkit megnevezhetnek, akár még elő személyeket is. Elindul a szavazás, majd Újév napján egy nagy gálaműsor keretében a közmédia bejelenti a tíz legtöbb szavazatot begyűjtő személyt. A gálaesten újra szavazás lesz, és a potenciális győztesek köre 5 főre csökken. Az abszolút nyertest május 1-jén nevezik meg.

 

Közben a közmédia dokumentumfilmeket vetít majd le a legjobb tíz életéről, amelyekben neves szakértők fogják megítélni az illető munkásságát.

 

 hirdetes_810x300  

Úgy tűnik, hogy az RTVS a figyelemfelkeltés érdekében nem félt Jozef Tiso nevét is felhasználni. Sokan most azzal vádolják a szerkesztőséget, hogy egy háborús bűnöst reklámoznak. A vádat a közmédia elutasítja. A műsor első reklámspotjában azonban a szintén vegyes megítélésű Dubčeket is említi.

 

Arra pedig már végképp nehéz magyarázatot találni, hogy mit keres Mária Terézia magyar királynő a Legnagyobb Szlovák című műsor listáján. Az ő reklámspotja még nem készült el, ám a plakát szerint a vele kapcsolatosan nézőknek feltett „nagy kérdés” úgy hangzik: A tanácsadók bábja, vagy dicsőséges reformátor?

 

https://youtu.be/PvjL2IEm1gs

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!