A szaúdi ügyészség szerint a Dzsamál Hasogdzsi újságírót meggyilkoló férfiak tervszerűen cselekedtek. Ez ellentmond a szaúdi uralkodóház hivatalos álláspontjának, miszerint a szaúdi ellenzéki újságírót egy ökölharcba torkolló vita során „véletlenül” ölték meg.

 

Az ügyészség a török hatóságok által átnyújtott bizonyítékok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a gyilkosságot előre eltervezték. A nyomozást egyébként egy szaúdi-török közös bizottság vezeti.

 

A rijádi vezetés tagadja, hogy tudott volna a gyilkosságról, bár sokan úgy vélik, hogy az uralkodóházzal rendkívül kritikus Hasogdzsi halálát a koronaherceghez közel álló személyek szervezték meg.

 

 hirdetes_810x300  

Az amerikai hírszerzés, a CIA főigazgatója is meghallgatta a török által bizonyítékként bemutatott hangfelvételeket Hasogdzsi haláláról, amelyeket a CIA vezetése „súlyosnak és meggyőzőnek” nevezett.

 

Hasogdzsi október 2-án tűnt el az isztambuli szaúdi konzulátus épületében, ahova hivatalos ügyintézés céljából látogatott. Törökország által kiszivárogtató információk szerint kivallatták, megkínozták majd megölték, feldarabolták, majd holttestét elrejtették. A legutolsó hírek szerint földi maradványainak egy részére a törökországi szaúdi konzul kertjében bukkantak rá.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!