Szlovákia 250 menekült ideiglenes befogadását tervezi. A menekültek legfeljebb fél évig maradnának Szlovákia területén, míg nem helyezik el őket a célországban.

 

Mindez a szlovák kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megegyezési javaslatból derül ki, melyet a szlovák Belügyminisztérium tett közzé.

 

Az elkészített javaslat szerint a menekültek legfeljebb fél évig maradnának Szlovákiában, miközben az ittlétükkel kapcsolatos kiadásokat Szlovákia állja. A menekülteket a Belügyminisztérium homonnai (Humenné) menekültközpontjában fogják elhelyezni, ahol biztosítják számukra a szállást, étkezést és az alapvető tisztálkodószereket. A javaslat tárcaközi egyeztetésen van.

 

 hirdetes_400x285  

Szlovákia a 2015-ös menekültválság kitörése óta három évvel ezelőtt segített Ausztriának, mikor is Bősön helyeztek el átmenetileg menekülteket, majd az ország átmenetileg befogadott 149 szír keresztényt Irakból, a legutóbbi információk alapján pedig szír árvák befogadását is tervezik.

 

Szlovákia egy ideje azt az elképzelést hangoztatja, hogy az egyes országoknak egyedül kellene eldönteniük hogy milyen formában veszik ki a részüket az EU migrációs gondjainak megoldásából.

 

pravda.sk

Nyitókép: pravda.sk/archív

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!