Az Elon Musk által alapított SpaceX idén februárban bocsátotta fel először a Falcon Heavyt. A rakéta tesztindítása óriási médianyilvánosságot kapott, részben azért, mert a fedélzetén nem a szokásos felesleges tesztteher, hanem egy Tesla Roadster sportautó, illetve egy Starman névre keresztelt űrruhás baba utazott.

 

A SpaceX friss tweetje szerint a jármű és utasa immár a Mars pályáján is túlra jutott – írja a Live Science. A bejegyzés szerint a következő megálló a világ végén található vendéglő lesz. A cég ezzel Elon Musk kedvenc regénysorozatára, a Douglas Adams által írt Galaxis útikalauz stopposoknakra utal. A sorozat második részének címe ugyanis Vendéglő a világ végén.

 

 

 hirdetes_810x300  

Köztudott, hogy Musk szereti a popkulturális utalásokat: Starman neve például egy 1972-es David Bowie dalra utal, a Roadsterben pedig egy 1969-es Bowie-dal, a Space Oddity szól. Sőt, a jármű műszerfalán is egy „Ne ess pánikba!” felirat angolul látható, ahogy Douglas Adams konyvborítóján is olvashatóvasható a DON’T PANIC! felirat.

 

SpaceX
Kép: ng.hu

 

A Roadster pályája azt sugallja, hogy az autó idővel ismét közelebb kerül majd a Naphoz, 2091 körül pedig néhány ezer kilométerre fog elhaladni a Föld mellett. Egy korábbi vizsgálat arra is rávilágított, hogy az elkövetkező pár millió éven belül a jármű a Vénuszba vagy bolygónkba csapódhat, így néhány szakértő attól kezdett félni, hogy a Roadster veszélyes szennyeződéseket juttathat az égitestekre. Aggódni azonban valószínűleg nem kell: az űr szélsőséges körülményei valószínűleg hamar el fogják pusztítani az autót és utasát.

 

National Geographic

Megosztás:
Címkék: Elon Musk SpaceX Tesla

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!