A Körkép.sk információi szerint választási csalás történhetett a Dunaszerdahelyi járásbeli Nagymagyaron, ugyanis a falu két választási körzetének egyikében néggyel több boríték került elő a szavazóurnából, mint amennyi választópolgár szavazott.

 

Információink szerint ezen kívül 7 nem lepecsételt boríték is volt a szavazóurnában. Mindkét választási csalás jegyzőkönyvezve lett.

 

A másik választási körzetben még folyik a szavazatszámlálás. Nagymagyaron így nagy valószínűséggel még lesz utóélete a helyhatósági választásoknak.

 

 hirdetes_400x285  

Ahogy arról szombaton napközben beszámoltunk, a közsgében három jelölt indult a polgármesteri székért – Marek Rigó (roma jelölt), Stercel Olivér független és Sztranyovszky Gábor MKP-s jelölt.

 

Reggel 9:00 óra után Nagymagyaron már hívni kellett a rendőrséget. A választási bizottság ugyanis nem engedte a független polgármesterjelölt megfigyelőinek, hogy kimenjenek a mozgóurnákkal ellenőrizni, hogy ne lehessen visszaélni a szavazatokkal. A kiérkezett rendőrökkel együtt végül a megfigyelők is kimentek a mozgóurnákkal.

 

 

A Körkép.sk úgy ertesült, hogy Nagymagyaron a választási moratórium alatt szintén ki kellett hívni a rendőrséget, az MKP-hoz köthető személyek ugyanis a kampánycsend alatt próbáltak szórólapozni. Ráadásul az egyik képviselőjelölttel kapcsolatos lejárató információkkal. A bejelentésről természetesen rendőrségi jegyzőkönyv készült és a központi választasi bizottságot is tájékoztatták.

 

Az előzetes eredmények alapján Rigó 795 szavazatot, Stercel 431 szavazatot, Sztranyovszky pedig 377 karikát kapott.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!