Változik a szociális biztosításról szóló törvény, melynek értelmében újra ugyanannyi anyasági jár majd a második, harmadik, stb. gyermek után is, mint az elsőre. Az eddig érvényes jogszabály csökkentett anyaságit ítélt meg a többi gyermekre az első után. Az új jogszabály értelmében nem csökken a támogatás összege akkor sem, ha a terhesség előtt az anya átmenetileg munkaképtelen volt.

 

„Az anyasági összege ilyen esetben eddig a minimális kivetési alapból számítódott ki. Újonnan már a feltételezett bevételből kerül kiszámításra, ami nem lehet kevesebb, mint az előző anyasági összegének megítélésénél. Ez azt jelenti, hogy a juttatás kiszámítása kedvezőbb lesz a szülő számára“ – tájékoztatott Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője.

 

A szociális biztosításról szóló törvény jövő évtől lehetővé teszi az anyasági kifizetését mindkét szülő számára, amennyiben az anya és az apa ugyanabban az időben két különböző gyermek gondozását látja el.

 

 hirdetes_810x300  

Az anyasági átlagos összege szeptember végén 644,53 euró volt, melyet az adott hónapban 64 128 személynek folyósítottak.

 

A jövő évtől kezdődően a kivetési alap felső határának növelése következtében növekszik az anyasági összege is 1458,5 euróra, ami éves szinten 64,2 eurós emelést jelent.

 

webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!