Nyitókép: webnoviny.sk

 

Szlovákiát egyelőre semmilyen incidens nem fenyegeti az ukrán történések kapcsán, de kész reagálni, amennyiben szükséges – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer) kormányfő a Nezmeti Biztonsági és Elemzőközpont rendkívüli ülése után. Elmondta, hogy a központ egyelőre az eddigi másodfokú riasztást hagyta érvényben, de kiemelten foglalkozott például a szlovák-ukrán határsértések számának esetleges növekedésével.

 

„Szeretném garantálni, hogy az ország minden biztonsági szervezete készen áll arra az eshetőségre, ha a feszültség eszkalálódna. Hiszem, hogy sikerül diplomáciai megoldást találni, de kötelességünk nem alábecsülni az esetleges kockázatokat”

 

fogalmazott a kormányfő.

 

 hirdetes_810x300  

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter a sajtónak elmondta, hogy az éjjeli órákban sor került a válságstáb ellenőrzésére is, amely jelenleg a védelmi államtitkár felügyelete mellett ülésezik, az ukrán eseményeket pedig a szlovák hírszerzés is figyelemmel kíséri. Az ülésen szóba kerültek a karácsonyi és újévi ünnepek alkalmával történő esetleges incidensek kockázata is.

 

Denisa Saková kijelentette, hogy szükség esetén a rendőrség és határvédelmi egységek készek az szlovák-ukrán zöldhatár egészén ellátni a határvédelmet.

 

Teraz.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!