Nyitókép: sport.sk

 

Vladimír Poór korszaka hamarosan véget ér, azonban azt még nem tudni, hogy ki is veszi át a nagyszombati klub irányítását. Annyi biztos, hogy az új tulajdonos csupán a klubot szerzi meg, hiszen a City Aréna nem képezi eladás tárgyát. Poór már hónapok óta beszél arról, hogy tárgyalásokat folytat a klub eladásáról. Nézzük, ki jöhetnek szóba:

 

Komoly vevőként tekintenek a Cinemax mozihálózat mögött álló Drobný-családra. Tény, hogy Poór ismeri őket, ráadásul már most üzleti kapcsolatban vannak, hiszen a Poór érdekeltségébe tartozó MAX áruházakban épp az ő mozijaik üzemelnek.

 

Ugyancsak a potenciális vásárlók között szerepel a J&T vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója és befektetője, Peter Korbačka, aki év elején vásárolta meg a City Arénát. Mivel a bevásárlóközpont eleve össze van kötve az Anton Malatinský Stadionnal, kézenfekvő lenne, ha náluk landolna a klub is.

 hirdetes_400x285  

 

Poór tulajdonába tartozik többek között a Železničné opravovne a strojárne (ŽOS) Trnava is, amelyet szintén eladásra kínál. Nem is olyan régen ráadásul Poór úgy nyilatkozott, hogy a ŽOS-t és az FC Spartak Trnavát egyben szeretné eladni. Ha még most is tartja a véleményét, akkor előfordulhat, hogy a vasipari szektorban legnagyobb és legnyereségesebb Budamar tulajdonába kerülhet majd a nagyszombati klub.

 

sport.sk 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!