Benedek
  • HUF: 313.77
  • USD: 1.14
  • 4 °C
  • 19 °C
Friss hírek

Brexit – Theresa May kedden Brüsszelben egyeztet Jean-Claude Junckerrel és Donald Tuskkal

Theresa May brit kormányfő kedden Brüsszelbe is ellátogat, ahol Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egyeztet, akik azonban egyértelműen kizárták a már elfogadott Brexit-megállapodás feltételeinek újratárgyalási lehetőségét.

 

Juncker a Twitter internetes közösségi oldalon jelentette be a találkozót, és bejegyzésében ismét azon meggyőződésének adott hangot, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő szerződés a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges egyezség.

 

“Nincs lehetőség újratárgyalásra” – szögezte le, azonban hozzátette, hogy lehet szó újabb dokumentum elfogadásáról, amelyben tisztáznának, jobban elmagyaráznának egyes kérdéseket.

 

Tusk kedden annyit közölt, hogy délután 5 órakor kezdődik a megbeszélése Mayjel. Előző napi nyilatkozatában azonban ő is elzárkózott a szerződés szövegének bármiféle módosításától.

 

Theresa May kedden Mark Rutte holland miniszterelnökkel és Angela Merkel német kancellárral is tárgyal.

 

A brit miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy elhalasztják a másnapra tervezett parlamenti szavazást a kiválási egyezményről, mivel ha megtartják, akkor azt az alsóház “jelentős többséggel” elutasítaná, ezért inkább előbb megpróbál tárgyalni az uniós intézményekkel és a huszonhetekkel a képviselők nagy része által aggályosnak tartott elemekről.

 

Brüsszeli diplomáciai források megerősítették, hogy a több mint két éves, gyakran kilátástalannak tűnő egyeztetés során elért egyezséget már nem tárgyalják újra, a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról szóló politikai nyilatkozatban azonban elképzelhetők apróbb változtatások, illetve lehet szó “tisztázó dokumentumok” elfogadásáról.

 

Hozzátették ugyanakkor: nem valószínű, hogy pusztán ezek sikerre vinnék a dokumentum brit parlamenti jóváhagyását.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás