Nyitókép: AirlineReporter

 

A Cseh Légitársaság (České aerolínie) megszünteti a Prága–Ostrava, Prága–Pozsony, illetve a Pozsony–Kassa vonalon közlekedő rendszeres járatait.

 

A fent említett vonalakon a Cseh Légitársaság 2019. január 11-én indítja útnak utolsó járatait. Az utasok a törölt járatok miatt a Cseh Légitársaság honlapján kérhetik a repülőjegyek árának visszatérítését.

 

 hirdetes_810x300  

 „Az említett járatok üzemeltetését azért fejezzük be, mivel a konszern flottillája nem rendelkezik annyi megfelelő repülőgéppel, mint amennyivel kellene, tekintettel arra, hogy az elkövetkezendő hetekben három ATR 42 típusú gép is visszakerül a bérbeadójához. Gazdasági okokból nincs értelme annak, hogy a flottillából nagyobb kapacitású lökhajtásos repülőgépeket helyezzünk a Prága–Ostrava, Prága–Pozsony–Kassa vonalra. Ebből a szempontból egyik járatnak sincs sem üzleti potenciálja, sem esélye a kereslet megnövekedésére“

 

– tájékoztatott Daniel Šabík, a Cseh Légitársaság szóvivője.

 

„A Cseh Légitársaság Prága–Kassa közötti rendszeres járata továbbra is megmarad jelenlegi formájában“

 

– tette hozzá a szóvivő.

 

 „A Cseh Légitársaság tájékoztatott bennünket, hogy 2019 januárjától megszünteti a Prága–Pozsony–Kassa vonal rendszeres működtetését, ami 2013. december 11-től működött. Az utolsó OK964/5-es repülőút 2019. január 11-én valósul meg. Sajnáljuk, hogy a szállító többé nem akarja működtetni ezt a tradicionális, történelmi vonalat, de tudomásul vesszük a döntését. A kassai repülőtérrel közös lehetőséget fogunk keresni arra, hogy továbbra is biztosítani tudjuk a Pozsony–Kassa közötti vonal működtetését“

 

– tájékoztatott a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér vezetőségének elnöke, Jozef Pojedince.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!