Nyitókép: MTVA

 

Az ünnep közeledtével a magyar közszolgálati televízió karácsonyi hangulatú műsorokkal várja nézőit. Jól ismert, elmaradhatatlan kedvencek, élő közvetítések, koncertek és válogatott filmek is szerepelnek a közmédia műsorkínálatában.

 

December 24-én délelőtt a Duna Televízió a legkisebbeket várja 9.50-től a Diótörő és Egérkirály című mesével, majd délután 16.15-től az elmaradhatatlan Sissi című trilógia lesz látható Romy Schneiderrel a főszerepben. Este 18.30-kor kezdődik Mennyből az angyal címmel Szarka Tamás és a Ghymes együttes karácsonyi műsora. Szarka Tamás és a Ghymes együttes dalai a Magyar Rádió Gyermekkórusával közösen hangzanak el, ezeken felül Szarka Tamás rövid verseit szavalja: Ráckevei Anna, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós és Szarvas József.

 

 hirdetes_810x300  

Idén Pécsről közvetíti a Duna Televízió az éjféli misét, a Duna World pedig 21.15-től a római éjszakai misét tűzi műsorára. December 25-én 11.00 órától a budapesti Bécsi kapu téri templomból karácsonyi evangélikus istentiszteletet, majd 12.00-tól Ferenc pápa Urbi et Orbi áldását közvetíti a Duna Televízió Rómából.

 

Az M2 gyerekcsatorna december 24-től kezdődően különböző mesesorozatok ünnepi epizódjaival, valamint Grimm mesékkel várja a kicsiket.  Az M3 retrocsatorna kínálatában december 24-én este 20.20-tól egy, a Gárdonyi Géza regénye nyomán készült, romantikus szerelmi történet, az Ida regénye szerepel, amelynek második részét december 25-én 20.15-től láthatják.

 

Az M5 kulturális csatorna 18.40-től Angelo Comastri bíboros Magyarországnak küldött karácsonyi üzenetét adja, majd 21.50-től Gustavo Santaolalla magyarországi exkluzív koncertjét nézhetik meg az érdeklődők. December 26-án a komolyzene szerelmesei örülhetnek, ugyanis 20.50-től részesei lehetnek a milánói Teatro la Scala Ének- és Zenekara által adott hangversenynek. Két nappal később, december 28-án 21.00 órától Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar énekes ötvenedik születésnapját ünnepli a csatorna az Ákos 50 című portréfilmmel.

 

Azok, akik napjaink zenéjével töltenék a karácsonyt, az M2 Petőfi TV kínálatából tudnak szemezgetni. December 24-én 21.05-től olyan előadók koncertjei várják a nézőket, mint a Margaret Island, Caramel, Wolf Kati, és Pál Dénes. December 25. és december 28. között válogatott Akusztik adások kerülnek képernyőre, többek között a Magna Cum Laude, a Kerekes Band, a The Carbonfools vagy az Emelet Project zenél majd.

 

Töltse velünk az ünnepeket szerettei körében a közmédia csatornáin.

 

Körkép.sk/sajtóhír

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!