Burundi egy tizenegy évvel ezelőtti elnöki ígéretnek eleget téve új fővárost választott. Az ország új politikai központja szombattól Gitega. A korábbi főváros, Bujumbura most már „csak” az ország gazdasági központja. A törvényhozást és öt minisztériumot már jövő januárra átköltöztetik. A város lakosainak száma mindössze 30 ezer fő – kisebb, mint Révkomárom. Bujumburában 1,2 millióan élnek.

 

Pierra Nkurunziza burundi elnök még 2007-ben ígérte meg, hogy a nagyjából az ország közepén fekvő Gitegát teszi meg fővárosnak. A város egykor a Burundi Királyság központja volt, Nkurunzizát azzal vádolják, hogy fel akarja éleszteni az egykori monarchiát. Bujumburban az elnök egyre kevesebb időt tölt – egyre nagyobb ott az ellenzékiek tábora. Pedig nemrég Kína húzott fel ott elnöki palotát 20 millió dollár értékben.

 

Mikor Nkurunziza 2015-ben bejelentette, hogy harmadszor is megpályázza az elnöki posztot, zavargások törtek ki, amelyben legkevesebb 1200 ember halt meg. Az ügyet a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálja.

 

 hirdetes_810x300  

HNonline.sk

Megosztás:
Címkék: Burundi főváros

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!