A szlovák köztévé közzétette A legnagyobb szlovák című szavazós műsor SMS-ek alapján összeállított százas listájának első részét. A most közölt nevek a rangsor utolsó húsz helyét foglalják el.

 

Az RTVS a BBC brit közszolgálati tévétől vásárolta meg a jogot a műsor szlovák verziójához. Az emberek SMS-ben szavazhatnak az általuk legnagyobbnak tartott szlovák személyiségre. Lényegében bárkit megnevezhetnek, akár még elő személyeket is. Újév napján egy nagy gálaműsor keretében a közmédia bejelenti a tíz legtöbb szavazatot begyűjtő személyt. A gálaesten újra szavazás lesz, és a potenciális győztesek köre 5 főre csökken. Az abszolút nyertest május 1-jén nevezik meg. Az első tíz helyezettről pedig dokumentumfilmet fog készíteni, amit levetítenek, ezután jön a finálé.

 

A százas lista utolsó ötödében kapott helyet Mátyás Király, Csák Máté magyar nemes, felvidéki „kiskirály”, a „Vág és a Tátra ura” is, de szerepelnek ott szlovák költők, közéleti személyiségek és sportolók is. Íme:

 

 hirdetes_810x300  

100. Miroslav Válek, költő

99. Eva Siracká, orvos, a Rákellenes Liga megalapítója

98. Korvin Mátyás, magyar király

97. Jozef Bednárik, rendező

96. Ivan Bella, űrhajós

95. Dušan Jurkovič, tervező

94. Andrej Sládkovič, író

93. Roman Kaliský, író, újságíró

92. Csák Máté (szlovákul, Matúš Čák) trencséni nagyúr (a magyar történetírás felvidéki kiskirályként is emlegeti)

91. Ľudmila Podjavorinská, író

90. Miroslav Trnka, vállalkozó

89. Andrej Babiš, cseh kormányfő

88. Vavro Šrobár, meghatározó két világháború közti politikus

87. Mednyánszky László (az RTVS listáján Ladislav Medňanský), festő (javítva: 2018.12.29., 10:52)

86. Rudolf Schuster, egykori államfő

85. Miroslav Šatan, jégkorongozó

84. Anastasia Kuzminová, sílövő

83. Dežo Ursiny, zeneszerző

82. Jozef Golonka, jégkorongozó

81. Peter Bondra, jégkorongozó

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!