Nyitókép: Youtube.com/RTVS

 

A legendákkal övezett betyárnak, Juraj Jánošíknak még mindig nagy esélye van arra, hogy ő legyen az RTVS „A legnagyobb szlovák” című műsorának győztese.

 

A közszolgálati televízió nem vette figyelembe az SNS alelnökének, Anton Hrnkonak azon kérését, miszerint Jánošíkot ki kellene zárni a műsorból.

 

 hirdetes_810x300  

A nemzetiek alelnöke szerint azzal, hogy az RTVS beválogatta Jánošíkot a versenybe, megszegte a szabályokat. Hrnko ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a betyárt a deményi pap meggyilkolása miatt elítélték, de sosem rehabilitálták.

 

Hrnko azt szeretné, ha Jánošíkot kizárnák “A legnagyobb szlovák” című műsorból

 

Az RTVS álláspontja szerint az a bíróság, amelyik elítélte a betyárt, nem volt igazságos. Mindemellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy az akkori bíróságok a maiakhoz képest teljesen mások voltak, ezért hivatalosan nincs lehetőség Jánošík rehabilitációjára.

 

„Mindezek ellenére egy olyan szimbolikus rehabilitációról beszélhetünk, ami az emberek tudatában és emlékezetében ment végbe. Mindezt több száz olyan monda, dal és vers dokumentálja, amelyben Juraj Jánošíkot nemzeti hősként ábrázolják. Erről tanúskodik az ankétban lévő szereplése is“

 

– állítja az RTVS.

 

A televízió szerint a szakemberekkel folytatott beszélgetések és dokumentumok sokkal jobban rávilágítanak majd a betyár valódi életére és tevékenységére, s romba döntik majd azokat a mítoszokat, amelyek hosszú évek óta élnek az emberek körében.

 

Aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!