Nyitókép: Körkép.sk

 

A Vatikán január 11-én bejelentette, hogy Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Romániában 2019. május 31. és június 2. között. Ellátogat Bukarest, Jászvásár (Iaşi) és Balázsfalva (Blaj) városokba és a csíksomlyói Mária-kegyhelyre, ahol szentmisét fog bemutatni – írja a Magyar Kurír.

 

Oláh Zoltán kanonok, a szentírástudomány tanára, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatással kapcsolatos kommunikációs vezetője az újság kérdésére elmondta:

 

„nagy örömmel fogadták a hírt a főegyházmegyében. Nagy megtiszteltetés, hogy az egyházmegye ezeréves történelme során most először látogat pápa Erdélybe, Székelyföldre, a magyar katolikusok búcsújáró helyére, Csíksomlyóra”.

A kommunikációs vezető azt is elmondta: „a Szentatya szentmisét fog celebrálni Csíksomlyón június 1-jén, szombaton. A szentmisét a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatok mintájára készítik elő, azaz szabadtéren, a somlyói nyeregben mutatják be. A liturgia nyelve a latin lesz, a homíliát Ferenc pápa olaszul mondja, amit fordítanak majd magyar nyelvre.”

 hirdetes_810x300  

A Magyar Kurír kérdésére Oláh Zoltán megerősítette:

 

„a főegyházmegye vezetésében felmerült annak a lehetősége, hogy a pápai látogatást összevonják a csíksomlyói búcsúval (mely idén június 8-án lesz), de a kérdésben eddig nem született döntés”.

 

Ma, január 11-én este fél 6-kor érkezett hozzánk a csíksomlyói ferencesek sajtóközleménye, mely szerint az idei csíksomlyói búcsúra a Gyulafehérvári Főegyházmegyében meghirdetett hivatások éve jegyében 2019. június 7. és 10. között kerül sor „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38) mottóval.

 

Romániában utoljára húsz éve járt katolikus egyházfő: II. János Pál pápa 1999. május 7. és 9. között látogatott el Bukarestbe. Akkor az apostoli látogatás a román fővárosra korlátozódott, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében. Ez volt az első alkalom, hogy egy Péter-utód ortodox többségű országba utazott.

 

Magyar Kurír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!