Nyitókép: gazetametro.net

 

Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.

 

Az alkotmánymódosításhoz kétharmados többségre volt szükség, végül a 120 tagú törvényhozás 81 képviselője szavazott igennel a javaslatra. A legnagyobb ellenzéki párt, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) bojkottálta az ülést.

 

Macedón részről ez volt az utolsó lépés a névvita lezárási folyamatában, ezt követően már csak a görög parlamentnek kell ratifikálnia a tavaly júniusban a két ország között megkötött megállapodást, és ezzel elhárulnak az akadályok Szkopje euroatlanti integrációja elől.

 hirdetes_400x285  

 

A szavazás után felhívta Zoran Zaev macedón kormányfőt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, és gratulált neki a sikerhez. Ugyancsak üdvözölte az eredményt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, és Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa.

 

A névváltoztatást ellenzők szerda óta tiltakoztak a parlament épülete előtt.

 

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

 

Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt utalás Jugoszláviára. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!