Január 21-én, jövő hét hétfőn ismét vörösben izzik majd a Hold. Ha érdekli, mindenképp kövesse a jelenséget, mert utána csak három év múlva, 2022-ben láthat hasonlót.

 

Január 21-re virradóra Európa és Afrika nagy részén, valamint Észak- és Dél-Amerikában is teljes holdfogyatkozás lesz megcsodálható. Érdemes lesz az égre tekinteni, ugyanis ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy a jelenségnek szemtanúi lehetünk.

 

Európában és Afrikában röviddel napfelkelte előtt alakul ki a teljes holdfogyatkozás, míg Észak- és Dél-Amerikából az éjszaka kezdetén vagy közepén lesz látható. A Hold helyi idő szerint 4 óra 34 perc és 7 óra 51 perc között lesz a Föld árnyékában. A teljes fogyatkozás nagyjából egy órán át fog tartani, eközben a Hold látható marad, de vörös színben, ezért hívják vörös Holdnak.

 

 hirdetes_810x300  

A vörös szín ugyanannak a jelenségnek köszönhető, mely miatt a naplemente rózsaszín, vörös vagy narancsos színű. „A Föld légköre egy kicsit megtöri a napfényt, amely elhajol a Föld oldala mentén és eléri a Holdat” – magyarázta Walter Freeman, a Syracuse-i Egyetem tudósa. „Ez a kis mennyiségű vörös fény eléggé megvilágítja a Holdat ahhoz, hogy látható legyen. Ahelyett, hogy fényes és fehér lenne, a Hold nagyon halványan és vörösen lesz látható, tízezerszer halványabban, mint általában” – tette hozzá.

 

Bár teljes holdfogyatkozások általában évente 1–3 alkalommal történnek, ezután három éven át nem lesz látható ilyen jelenség. A következő teljes holdfogyatkozás 2022. május 16-án lesz. Teljes holdfogyatkozások csak akkor történnek, amikor a Föld pontosan a Nap és a Hold között halad el.

 

A szakértők szerint nincs szükség speciális szemvédelemre a holdfogyatkozás követéséhez, mivel a Hold nem termel fényt, csak a Nap fényét veri vissza. „A Hold sohasem annyira fényes, hogy kárt okozzon a szemnek, mint a Nap” – mondta Freeman.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!