Már három halálos áldozata van az M3-as autópályán, Mezőkeresztes térségében hétfő reggel történt balesetnek – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A mentők hat sérültet vittek kórházba.

 

Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a geleji pihenő közelében nyolc személygépkocsi rohant egymásba.

 

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy személyautó árokba csapódott. A járműbe öt ember beszorult, őket feszítővágóval szabadították ki a roncsból a tiszaújvárosi, mezőkövesdi és mezőcsáti hivatásos tűzoltók.

 

 hirdetes_810x300  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy két férfi és egy nő halt meg a balesetben.

 

Geller Éva, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az M1 aktuális csatornán elmondta, hat autóval érkeztek a helyszínre, ahonnan két életveszélyes és négy könnyű sérültet vittek kórházba.

 

A sztráda a ,agyar főváros felé vezető oldalát a baleset után a 141-es kilométernél lezárták, a magyar rendőrség legfrissebb közlése szerint azóta már járható az érintett útszakasz. Jelentések szerint a baleset idején azon a vidéken 50-70 méteres volt a látótávolság a köd miatt. A tömegbaleset sérültjei között román és fehérorosz állampolgárok is vannak.

 

 

MTI, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!