Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek a nagy részét, amely a Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén két hete tűnt el a radarképekről a La Manche-csatorna felett.

 

Erre alapozva a futballista családja által megbízott társaság vezetője korábban azt mondta, van esély rá, hogy a játékos és a pilóta holttestére is rábukkannak. Később kiderült, hogy egy videofelvételen látható egy ember az elsüllyedt gépben.

 

David Mearns, a család által a kutatás folytatásával megbízott Blue Water Recoveries társaság vezetője a Twitter-oldalán annyit közölt, hogy a roncsot vasárnap kora reggel megtalálták, kevéssel azután, hogy a keresést megkezdték. Ezt követően az AAIB egyik hajója a helyszínre ment, majd szakemberek egy speciális, távirányítású eszközzel és kamerákkal alámerültek, és megerősítették, hogy a keresett kisgép ott van, mivel látták a lajstromjelét.

 

 hirdetes_810x300  

Legnagyobb meglepetésünkre a gép nagy része ott volt” – közölte Mearns.

 

A hivatalos keresést négy nappal a január 21-i eltűnést követően felfüggesztették, de magánadakozásból – melyből több futballista, köztük argentin válogatott Lionel Messi, Gonzalo Higuaín és Nicolas Otamendi is szerepet vállalt – tovább folytatták. Múlt szerdán bejelentették, hogy a francia partoknál, Surtainville strandján, illetve annak közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak.

 

A gépen a 28 éves Emiliano Salán kívül az 59 éves pilóta, David Ibbotson tartózkodott.

 

Az argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába. Az egymotoros repülőgép pilótája 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

 

A játékost a balesetet megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró körüli összegért igazolta le a Cardiff.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!