Nyitókép: Michal Šmrčok/Plus Jeden Deň

 

Egy héten belül fény derülhet arra, hogy miként oldják a Pozsony–Komárom vasútvonal túlterheltsége okozta problémát – mondta Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter, majd hozzátette, hogy jelenleg a RegioJet társaság ajánlatát elemzik.

 

Érsek arról tájékoztatott, hogy a közlekedésügyi tárca kedden kapta meg a RegioJet azon ajánlatát, amelyet jelenleg is elemeznek.

 

 hirdetes_810x300  

„Most az a mindennapos téma, hogy valahogy megnöveljük a Dunaszerdahely és Pozsony között közlekedő vonatok kapacitását, mert ez az egész hatalmas problémát jelent az utasoknak”

 

– közölte a miniszter, majd azt is hozzátette, hogy személyesen szeretne találkozni a RegioJet társaság képviselőivel.

 

A közlekedésügyi minisztérium a Pozsony–Komárom vasútvonal túlterheltségét emeletes vonatokkal akarja megoldani. A tárca szerint ezzel a megoldással azt érnék el, hogy több tucatra emelkedne az új ülőhelyek száma a vonatban. A minisztérium ígéretet tett arra, hogy segítőkész lesz és fel fogja gyorsítani az engedélyek jóváhagyását, így az emeletes vonatok már az elkövetkezendő hetekben pályára állhatnak.

 

Az elmúlt öt évben a Pozsony–Komárom vonalon utazók száma szinte a kétszeresére növekedett. A tárca szerint a legnagyobb  problémát az jelenti, hogy egyvágányú pályáról van szó, így a a reggeli csúcsidőben a járatok sűrűség miatt lehetetlen az újabb járatok beiktatása.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!