Ma reggel 8.00 órakor ült össze a parlament alkotmányjogi bizottsága, hogy megvitassák, illetve döntsenek Robert Fico vitás alkotmánybíró-jelöltségéről. Másfél órás vita után a bizottság tagjai közül heten igennel, hatan pedig nemmel szavaztak arra, hogy Fico teljesíti a megszabott feltételeket. Robert Fico így hivatalosan is harcba szállhat az alkotmánybírói posztért. 

 

Robert Fico tegnap délután további dokumentumokat adott le, amelyek a 15 éves jogi praxisát igazolják. A volt kormányfő volt eddigi az egyetlen olyan jelölt – a 39 közül –, aki nem kapta meg az alkotmányjogi bizottság jóváhagyását, mert nem teljesítette a törvény által megszabott feltételeket.

 

Az ellenzéki Ondrej Dostál szerint Ficónak 13 hónapnyi jogi gyakorlata hiányzik, amit a napokban Fico olyan dokumentumokkal igyekezett pótolni – köztük tanulmányi indexből kifénymásolt fotóval –, amelyek pedagógiai tevékenységét igazolják. A bizottságnak ma arról kellett döntenie, hogy Robert Fico teljesíti-e az alkotmánybírói poszt betöltésének alapfeltételeit.

 

 hirdetes_810x300  

Eközben Andrej Kiska államfő rendkívüli felszólalási lehetőséget kért a parlamentben az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásával kapcsolatban. A felszólalásra csütörtökön 10:00 órakor kerül sor.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!